Manapság nem egyszerű olyan fodrász szalont találni, ahol még szombaton is lehet szabad időpontot kapni, de a Headonistnál ez nem jelenthet akadályt. A fodrász szalon a hét 6 napján fogadja a vendégeket 9- 21 óráig tartó nyitvatartási idővel. Már online is lefoglalhatjuk a számunkra legkedvezőbb időpontot, hiszen a fodrászat weboldalán egy naptár található, amelyben kedvünkre válogathatunk a szabad időpontok között. Természetesen, aki jobban szereti a személyes egyeztetést mobiltelefonról is hívhatja a szalont. Az online időpontfoglalásról minden esetben emlékeztető emailt küldenek, így még véletlenül sem fordulhat elő az, hogy elfelejtkezünk a bejelentkezésünkről.

A szalonban dolgozó jól összeszokott csapat férfi és női hajvágással, hajfestéssel is foglalkozik. A férfiak ezen felül kérhetik a szakáll vágást és igazítást is, így két legyet üthetnek egy csapásra, hiszen nem szükséges külön borbélyhoz is elmenni. A szalonban művészien vágják a hajat, hiszen a munkatársak örömüket lelik a munkájukban. Bármilyen fazonú és színű frizura elkészítését vállalják, így már csak a képzeletünk szabhat határt a frizuránknak. Akár fényképpel a kezünkben is besétálhatunk a fodrászatba, hiszen az alapján is elkészítik számunkra a hőn áhított frizurát.

A Corvin Pláza tőszomszédságában megtalálható fodrászat nagyon jó központi elhelyezkedéssel bír, így Budapest több pontjáról is könnyedén megközelíthető gyalog, BKV-val vagy akár gépjárművel. Akik gépkocsival érkeznek, azoknak talán érdemes a Pláza parkolójában megállni, így az utcai parkolóautomatákkal sem kell bajlódni. A csendes kis szalon stílusos berendezése és a kedves fodrászok mindenkinek határtalan élményt ajándékoznak amellett, hogy tökéletes frizurával léphetünk ki az ajtón. A csendes szalonban mindenkire vár a nyugalom és a szalon előtt található kis kertben akár még beszélgetni is lehet jó idő esetén. Minél előbb ejtsük meg az időpontfoglalást, hiszen egyre több vendég dönt a szalon mellett. Az évek alatt nagyon sok a visszatérő vendég, hiszen a kedvező nyitvatartási idő és a kellemes légkör mindenkit lebilincsel és jókedvre derít.