Bár azt hihetnénk, hogy a karóra gyártás már egy ideje teljesen szünetel, hiszen az okos technológia révén szinte feleslegessé vált ez a termékkategória, de a valóság kicsit másképpen fest. Bár tény, hogy jelentősen megcsappant a kereslet a mobiltelefonok térnyerése miatt, de még nem kell lemondani a jól bevált kvarc szerkezetekről, amilyen a Skagen óra is többek között. Az 1989-ben született márka teljesen innovatívnak és tartósnak minősült, aminek hála nagy lelkesedés fogadta. Jelenleg is igen keresett óraszerkezet a hölgyek körében. Ez a visszafogottsága miatt van így, valamint a választékos színvilágának köszönhetően. A Skagen óra jelenleg inkább kiegészítőként használatos, de a praktikus jellege sem elhanyagolható. Elég csak egy mozdulat és máris lehet látni, hogy pontosan mennyi az idő.

Tény, hogy a hölgyeket gyakran éri az a vád, hogy szeretnek késni, de ez általában a stratégiájuk része. A Skagen óra pedig a másik olyan dolog, amivel jól tudnak bánni. Egy remekül kiválasztott ruhakompozícióval párosítva egyszerűen fenségesen képes hatni. A minőségi kidolgozásának hála pedig remekül bírja a megterheléseket. Az edzett óraüveg ellenáll a kisebb ütődéseknek, karcoknak, valamint a víz sem fog ki könnyedén a szerkezeten. A Skagen óra pontosan azt nyújtja, amit elvárhatunk tőle. A kedvező ár-érték arány további indok, ami miatt megéri belefektetni. Szerencsére már online elvégezhető a megrendelése. A trendmaker.hu oldalon bőr vagy fém szíjjal egyaránt megvásárolható. Az ünnepek közeledtével még fantasztikus ajándéknak is számít.