A Vidákovics Ügyvédi iroda munkatársai szerint bár hasznos az interneten is tájékozódni ha bűncselekmény elkövetésével vádolják, de ez koránt sem elegendő. A csalás egy vagyon elleni bűncselekmény, aminek a megvalósulásához szükséges, hogy valaki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz. Ha csalással vádolják, és helyesen szeretné kialakítani védekezési stratégiáját, akkor még az első vallomástétel előtt konzultáljon személyesen egy védőügyvéddel. Így könnyebben felmérheti, hogy a vádhoz elegendő bizonyíték áll-e a hatóságok rendelkezésére, megértheti, hogy mi Ön ellen a pontos vád. A csalás esetén is léteznek súlyosbító körülmények.

Súlyosabbnak minősül a tett, ha bűnszövetségben, közveszély színhelyén vagy üzletszerűen követik el. Akárcsak más vagyon elleni bűncselekményeknél, a csalás által okozott kár nagysága is minősítő körülmény. Ha bűncselekmény elkövetésével vádolták meg, akkor kapkodás helyett jól átgondolt, ésszerű döntések meghozatalára van szüksége, amit egy ügyvéd segítségével könnyebben megtehet. A Vidákovics Ügyvédi iroda honlapján tájékozódhat a jogi fogalmakról érthető magyarázatokkal kiegészítve, és egyéb hasznos információkat is megtalál.