Ha gyorsan kell az üveges, akkor nincs mit tenni
Nagyon sokszor a legváratlanabb helyzetben kell üvegest kerítenünk. Természetesen általában hétvégén vagy az ünnepek alatt, esetleg éjjel következnek be a balesetek, még véletlenül sem munkaidőben és hétköznap. Bizonyára mindenki járt már úgy, hogy azonnal szakembert szeretett volna hívni, de nem tudott. Egy ablaküveg nélküli otthon, főleg ha már nyakunkon a tél, az egyik legkellemetlenebb dolog, ami csak történhet velünk.
Ezt még lehet fokozni, hiszen sokszor kisgyermek is van a házban. Mostanában az időjárás sem túl kedvező, hiszen a viharos erejű szél és a tomboló vihar nagyon sok helyen, az üvegezett erkélyekben is nagy kárt tesz. Ilyen esetekben kihívható egy gyorsszolgálat is. A gyorsszolgálat általában a fővárosban érhető el, akik ajtók, kirakatok, ablakok, erkély üvegek, drótüvegek üvegezésével is foglalkoznak.
Mire figyeljünk? Mindig olyan gyorsszolgálatot válasszunk, akik megbízhatóan emailben vagy telefonon olyan kérdéseket tesznek fel, amelyek szorosan kapcsolódnak a káreseménnyel. Ilyenkor már látható, hogy profi szakemberekkel van dolgunk. Érdemes a sérült üveg méretét közölni és azt, hogy milyen jellegű az üveg. Portálüvegek esetén jobb, ha fotót is mellékelünk a kárról. Az információk birtokában a szakemberek elkészítik az árajánlatot és még azt is megmondják, hogy pontosan melyik nap hány órakor érkeznek a helyszínre elvégezni a munkálatokat. Amikor a kezünkben van az árajánlat, már akkor érdemes elindítani a biztosítási ügyintézést is, hogy minél előbb elindítsa a biztosító a kárügyintézést. Még így is sokáig kell majd valószínűleg várni, mire számlánkon lesz a pénz.
Ha egy kirakatról van szó, akkor számolni kell a felméréssel is, hiszen ott nagyon pontos mérésekre van szükség ahhoz, hogy a munka esztétikus és minőségi legyen. Ilyenkor a gyorsszolgálat nem számít fel külön díjat a felmérésre. Érdemes az adott cég weboldalán körülnézni, hiszen számtalan kiegészítő szolgáltatás is kínálnak így akár több legyet is üthetünk egy csapásra. Jellemzően felújítási munkálatokat kínálnak, amely lehet, egy erkélyfelújítás, egy ablakszigetelés vagy akár egy nyílászáró javítás is.