Nagy szerencse, hogy rájuk találtam!
Tavaly nyáron költöztem fel Budapestre, ami óriási változás volt az életemben. Számtalan új élményben lett részem azóta és mostanra meg is szerettem itt élni. Bár nem a belvárosba költöztem, nekem ez a rész is túl nyüzsgő volt elsőre a vidékhez képest. Ráadásul nem tudtam hol van jó fodrász, autószerviz, hol van a közelben bank, bolt, túlságosan elvesztem a sok lehetőség közt. A párom már jobban ismerte a környéket, így segített eligazodni, de azért idő volt, mire mindent megszoktam. Az segített, hogy megkerestem az itteni dolgokban is azt, ami ismerős, és sokat voltam a barátaimmal.
Teljesen véletlenül, egy régi ismerősömbe botlottam bele
El kellett vinnem a kocsit szerelőhöz, és eszembe jutott, hogy van a környéken egy állítólag jó autószerviz, úgyhogy meg is látogattam. Ez a műhely a Méta Autószerviz volt. A fékkel volt egy kis hiba, illetve az gumicsere is aktuális lett, úgyhogy duplán volt okom elmenni. Mikor bementem, megláttam a volt általános iskolás osztálytársam, akivel akkoriban nagyon jóban voltunk, és nagyon megörültünk egymásnak! Elmesélte, hogy már 3 éve itt dolgozik, és nagyon szereti, mert tök jófejek a kollégák így mindig jó hangulatban telnek a napok. Az autószerviz alapból is nagyon korrektnek tűnt, de így meg pláne, az alapján, amiket mesélt róla az ismerősöm.
Elmondtam neki mi a helyzet a kocsival és mondta, hogy amúgy lehet előre időpontot foglalni hozzájuk telefonon vagy neten keresztül, de most pont szerencsém volt, mert nem volt senki és ott hagyhattam a kocsit.
Nagyon elégedett voltam a végeredménnyel
Másnap már mehettem is az autómért és teljesen elégedett voltam. Elmondták mi volt a gond a fékkel, mindent részletesen lebontva de nem igazán emlékszem már rá, mert nem értek ezekhez, de abban biztos vagyok, hogy mindent jól csináltak, kiderült a hozzáállásukból milyen nagy szakértelemmel rendelkeznek. Sőt még olyan speciális mérőjük is volt, amivel be lehetett mérni a féket, és így még biztosabb lettem benne, hogy minden rendben van.
Az ABS-t is megreparálták, aminek külön örültem, mert mindig elfelejtem, hogy gond van vele, pedig ha egyszer tényleg kellene használni nem járnék jól, ha nem működne, úgyhogy örülök, hogy ez is meglett és természetesen a gumicsere és a fékcsere is.
Azóta is minden rendben az autóval és a fék úgy fog, mint soha korábban! Így már tényleg biztonságban érezhetem magam és a szeretteimet is ha autóval utazunk valahova.
Anyagiak terén sem panaszkodhattam
Reméltem, hogy az ismertség miatt esetleg egy kis kedvezményt tud nekem adni az ismerősöm, így ha már elsőre hozom ide az autóm, de sajnos nem tette, viszont meglepődve láttam, hogy még így sem emelkedett az egekbe az összeg! Ahhoz képest milyen gyors és hatékony megoldást találtak a problémámra, mert azóta is tök jól működik a kocsi, nagyon jól jártam. Kérdeztem még mielőtt jöttem az ismerőseimet, hogy ők mennyit szoktak fizetni ilyen szolgáltatásért, hogy mégis tudjam, mire számítsak, de ők sokkal magasabb árakat mondtak ennél, úgy, hogy ráadásul volt, aki nem is volt teljesen elégedett.
Nekem azóta is remekül működik az autóm, hogy elhoztam tőlük, és biztos legközelebb is hozzájuk fogok jönni, ha gumicsere vagy egyéb gondom akadna, mert ilyen profikkal nem minden nap találkozik az ember!