jatek

Neked melyik volt a kedvenc társasjátékod 2019-ben?

Ebben az évben is volt bőven mivel játszani (forrás: gemklub.hu).Év elején több játékot is piacra dobtak. Ilyen volt a Cortex 2, a Tokaido, a Bűnjelek: Gyilkosság Hongkongban. Februárban érkezett a Planet: egy éledő világ a tenyeredben. Márciusban az Azul: Sintra üvegcsodái, míg áprilisban a Köszöntünk álmaid városában. Nyár elején májusban érkezett a Szabadulópakli: London végórái és a Velencei meló, majd a Csak egy és a Skicc: Mi az ábra? Már elkezdődött a nyár amikor piacra dobták júniusban a T.I.M.E Stories alapjátékot és még kettőt mellé. A Csúszkalanddal, a Kozmosz művekkel és a 7 csoda Armadával folytatták. Szinte egész évben hónapról-hónapra érkeztek az újdonságok.

A negyedik negyedévben, októberben érkezik a Negaraja. A játék Indiában játszódik, ahol Ananta és Garuda ősi istenségek templomai várnak minden játékost. Végre Indiana Jones bőrébe bújhatunk. A játék a Gémklub gondozásában jelenik meg. A játék során két rivalizáló régész bőrébe bújhatunk, akik meg kell, hogy találják az isteni hatalommal rendelkező misztikus ereklyéket. Templomok váltakozó labirintusain kell átjutni, vigyázva nehogy összetalálkozzatok a Garuda elátkozott kincseivel. A gemklub oldalán folyamatosan nyomonkövetheted a legújabb játékmegjelenéseket. Mindig időben hírt adnak az újdonságokról, így időben le lehet csapni a legújabb játékokra.

Az új játékok közül nagyon sokan kedvelik a Szabaduló pakli játékokat. A London végórái játékban egy nyomozót alakíthatsz és részt vehetsz egy szupertitkos küldetésen. Egy veszélyt kell elhárítanod a többi játékossal együtt, amely természetesen Londont veszélyezteti. Összesen 4 szerkezetet kell megtalálni a játék során, amelyet hatástalanítani kell, nehogy London végleg megsemmisüljön. A nyár elején piacra dobott T.I.M.E Stories játékban minden játékos részesévé válik egy izgalmas történetnek. Harcok, feladványok, kemény döntések jellemzik a játékot. Lenyűgöző és látványos helyszíneken játszódó nagyon izgalmas társasjáték, ahol a játékosok interakcióba lépnek a szereplőkkel és a játék során megjelenő tárgyakkal. Az alapdoboz egy kalandot tartalmaz, de mellé meg lehet vásárolni a kiegészítő kalandokat is, amelyek segítségével további meglepetésekben lehet részetek.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás