Okostelefon szerviz az Aréna Plázában

Az Aréna Pláza az ország legnagyobb bevásárló központja. A Keleti Pályaudvar és a Stadionok között elhelyezkedő pláza leginkább arról híres, hogy az országban itt található egyedül Imax 3D-s mozi. Aki eljön ebbe a plázába, nem csak szuper filmeket nézhet meg, hanem közben még a telefonját is megjavíttathatja. Egy kis telefonszerviz található ugyanis a földszinten, ami huawei érintő képernyős telefon szerviz vagy más márkájú érintő képernyős telefon szervizeként is működik. Milyen elvárásai vannak az embereknek egy huawei érintő képernyős telefon szervizzel szemben? Először is legyenek birtokában a szükséges tudásnak és tapasztalatnak, ami egy huawei kijelző csere elvégzéséhez szükséges. Sok helyen lehetséges a huawei kijelző csere, így ezzel még egy szerviz se lesz különlegesebb a másiknál. A következő fontos dolog, a javítás gyorsasága. Vannak szervizek – főleg márkaszervizek- ahol egy kijelző csere is több napot, de gyakran egy-két hetet vesz igénybe. Az Aréna Plázában található szervizben ezzel szemben akár már másfél óra alatt kicseréltethetjük a kijelzőt. Természetesen ebbe még nincs benne a száradási idő, ami további néhány órát vesz igénybe.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás