Tolltartók a retró időktől napjainkig

A tolltartó a gyermekek, pontosabban az iskolások elengedhetetlen használati tárgyai közé tartozik, és mint minden más, ez is hatalmas múltra tekint vissza. Hiszen tollakra és ceruzákra mindig szükség volt, és azt tárolni is kellett valahol. Ezek az eszközök ma már inkább szövetből vagy műanyagból készülnek, ám nem volt ez mindig így.

A képen látható fa tolltartó 1962-ben készült, tehát szüleink/nagyszüleink kora beli. Mint azt megfigyelhetjük, anyagából adódóan igen időtálló, és funkciójára leginkább az a mondás illik, hogy: „egyszerű és nagyszerű”.

A Herlitz, mint ismert iroda,- és iskolaszer gyártó cég több évtizedes tapasztalattal a háta mögött tervezi ezeket a hétköznapi tárgyakat, és természetesen arra is figyelmet fordít, hogy minden korosztálynak, minden igénynek megfelelő termékeket állítson elő.

Külön kívánja megcélozni például a fiúkat és a lányokat, az erre legmegfelelőbb módon: mesefigurákkal.

Minden korosztály a gyermekek körén belül is rajong a kedvenc mesehőseiért és figuráiért, ezért hatalmas marketingfogás ilyen mintákkal dolgozni.

A lányoknál igen népszerű Hello Kitty, a rózsaszín masnis cicalány, vagy Violetta, a szeleburdi tini és egyéb mesehősök.

Fiúknál a ma ismert legnépszerűbbek a Star Wars hősei, Harry Potter, Shrek és az autós, Verdás minták.

Ezeket a fa tolltartókat két csoportra oszthatjuk: fedeles és tolófedeles.

A fedeles változat egyszerűbbnek mondható, alsó része szolgált a ceruzák és tollak tárolására, míg felső része volt a fedél, mely később kihajtható lett. Ebben a tolltartóban mondhatni elvesztek az írószerek, ezeknél még nem volt lehetőség arra, hogy minden egyes darab gumipántok segítségével külön helyét foglalja el benne.

A tolófedeles tolltartók már valamivel praktikusabbnak bizonyultak, hiszen emeletes megoldással készültek és az emeletek is külön rekeszekből álltak. Egy rekeszben körülbelül 2-3 ceruza tárolására volt lehetőség, ezzel biztosítva az egyes színek szeparálását.

Később megjelentek a más anyagból készült tárolók. Igen népszerű volt a bőr tolltartó, mely mai napig megtalálható az írószerboltokban. Az ezen anyagból készült tolltartókat is nevezhetjük időtállónak, hiszen a bőr igen masszív anyag, tisztítása, tisztán tartása is egyszerű.

Ha már a masszív tolltartókról beszélünk, említésre méltó még a fémből készült tolltartók, melyek általában felnyitható fedéllel, emeletes, többszintes megoldással készültek. Ezzel az anyaggal is strapabíró eszközt alkottak a tervezők, hiszen a fém nem szakad, tisztítása pedig a bőrhöz hasonlóan nem jelent kihívást.

Találkozhatunk már olyan fém tolltartókkal is, melyek fedele nem csavarokkal rögzül az alsó részhez, hanem cipzáros kivitelben kapható. A cipzáros verzió is tökéletes, ha arra gondolunk, hogy az iskolatáskában nyomódva a sima fedelű tolltartó kinyílhat, és halászhatjuk egyesével ceruzáinkat a táska mélyéről.

Az idő előrehaladtával megjelentek a textil anyagú termékek is a piacon, melyek mára már igen nagy célcsoportokat mozgatnak meg. A fa és bőr tolltartókat vásárlók körét inkább a felnőtt korosztályra szűkíteném, míg a fém és textil anyagúakat az iskolás gyermekek használják előszeretettel.

A termékkínálat széles skáláján különböző alakú és méretű tolltartók megtalálhatók, igényeinkhez mérten. Az egyes termékek árai természetesen változóak, a legolcsóbbtól a kissé borsos árú tolltartókig mindent megtalálhatunk.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás